• Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
Code Week 2022. PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. október 20. csütörtök, 19:30
A Code Week nemzetközi eseményeihez csatlakoztunk a mai napon iskolánkban. Flashmobot szerveztünk az alsósoknak a tornateremben, a felsősöknek a színháztermünkben. Az informatika órákon "Az eltűnt órásmester" c. nyomozós játékba rakhatták össze egy bűntény részleteit mobil eszközeikkel, és az iskolai tabletekkel a felsősök Birinyiné Kelszó Anita taníárnő irányításával. Az 5. óra után Agyforgató elnevezéssel 3 részből álló kódolásos feladat megoldásában tehették próbára magukat a vállalkozó kedvű diákjaink a 6 fős diák szervezőknek köszönhetően. Mozgalmas nap volt. Holnap folytatjuk! Képek a galériánkban elérhetőek.
A hét folyamán az alsós tanulóink a mozgáskotta eszközeivel játékos tornafoglalkozásokon teljesítették a feladatokat. Az eszközökez az óvodánktól kaptuk kölcsön. A jeleket figyelve az állatok mozgását utánozva kéz és karmozgásaikat rendezve ügyesen teljesítették a pályát a kicsik. Fotók a galériánkban itt.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Őszi szülős munkadélutánok PDF Nyomtatás
Napsugár Napközi Otthonos Óvoda
Írta: Derekasné Geier Judit, Jacsóné Dudás Ilona, Oraveczné Medve Anett   
2022. október 20. csütörtök, 12:43

Október 17-18-19-én az óvodai csoportokban közös őszi munkadélutánra hívtuk a szülőket. Hétfőn a Csillag csoportban az őszi kincseik felhasználásával mindenki elkészíthette saját maciját és teknősbékáját. A családias hangulatot a szintén saját készítésű mécsesek meleg fénye teremtette meg. A délután zárásaként a gyerekek és a szülők őszi gyümölcsöket fogyasztottak. Kedden a Szivárvány csoportban két tevékenységet kínáltak az óvó nénik: szárított falevélporral üvegmécsest díszítettek, valamint préselt levelekből sünit ragasztottak. Aki megéhezett, almát és sült tököt kóstolhatott. Szerdán a barkácsolás igazi őszi hangulatban telt a Felhőcske csoportban. Krepp-papírból szőlőfürtöt ragasztottak, majd töklámpást készítettek különböző anyagok felhasználásával. A résztvevő szülőket, gyerekeket gyümölcsteával és almaszirommal vendégelték meg az óvó nénik és a dajka néni. Képek a munkadélutánokról

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
EU CodeWeek Flashmob PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. október 20. csütörtök, 00:00
Az EU  CodeWeek 10. születésnapja alakalmából alsósok és felsősök flashmobját szerveztük meg az idén. Egy videóba foglaltuk akciónkat.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
EU CodeWeek 2022. PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. október 20. csütörtök, 00:00
A Code Week nemzetközi eseményeihez csatlakoztunk a mai napon iskolánkban. Flashmobot szerveztünk az alsósoknak a tornateremben, a felsősöknek a színháztermünkben. Az informatika órákon "Az eltűnt órásmester" c. nyomozós játékba rakhatták össze egy bűntény részleteit mobil eszközeikkel, és az iskolai tabletekkel a felsősök Birinyiné Kelszó Anita taníárnő irányításával. Az 5. óra után Agyforgató elnevezéssel 3 részből álló kódolásos feladat megoldásában tehették próbára magukat a vállalkozó kedvű diákjaink a 6 fős diák szervezőknek köszönhetően. Mozgalmas nap volt. Holnap folytatjuk! Képek a galériánkban elérhetőek.
A hét folyamán az alsós tanulóink a mozgáskotta eszközeivel játékos tornafoglalkozásokon teljesítették a feladatokat. Az eszközökez az óvodánktól kaptuk kölcsön. A jeleket figyelve az állatok mozgását utánozva kéz és karmozgásaikat rendezve ügyesen teljesítették a pályát a kicsik. Fotók a galériánkban itt.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Szülői értekezlet PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2022. október 19. szerda, 09:06
Kedves 8. osztályos Szülők!
2022. október 26-án 16:30 órai kezdettel pályaválasztási szülői értekezletet tartunk. Vendég: Boldog Beáta Kinga pályaválasztási tanácsadó pedagógus. Szeretettel várjuk a szülőket és a tanulókat is!
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Az Egri Vár Napján jártunk PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. október 17. hétfő, 16:22

A 6. osztályos tanulóinkkal ma az Egri Vár Napján tartottuk a rendhagyó irodalom óráinkat. A Dobó-téren a város ikonikus szoborcsoportjától indult a programunk, majd Tinódi Lantos Sebestyén szobra előtt emlékeztünk a 16. századi eseményekre. 1552. október 17-én a törökök feladták az Egri vár ostromát és elhagyták Egert. A győzelem emlékére október 17-e minden évben az Egri Vár Napja. Ezt az emlékezetes napot idén a Történelmi Hadi Akadémia programjaival, hagyományőrző bemutatókkal, tárlatvezetésekkel és díszsortűzzel ünnepelte a Vár.
A
z Egri csillagok c. regény feldolgozását az idén 3 hetes projekt keretében dolgoztuk fel, melynek része volt a mai napi program is. A Gótikus Palota Egri vár története c. kiállítását megtekintettük, majd végigjártuk a történelmi jeles napon felvonuló hagyományőrző programokat, bemutatókat. Meglátogattuk a Gárdonyi Emlékházat, ahol koszorút helyeztünk el. A Kazamata kiállításon az Egri csillagok c. regényt és a vár építésének történetét ismerhettük meg. Láthattuk a szenzációs 400 éves ágyút is, amit a nyár elején találtak meg a régészek. Közben találkozhattunk Dobó István várkapitánnyal és Tinódi Lantos Sebestyénnel is, akiket jelmezes hagyományőrzők elevenítettek meg.

A vár után megkerestük az Eger-patak partján Gergő és Vicuska szobrát. Gárdonyi Géza pipázós, egész alakos szobránál is tisztelegtünk kis koszorúnkkal. Az Egri csillagok sétányon felfedeztük a jeles személyek csillagjait. A programunk az egykori Egri Líceum, a mai Eszterházy Károly Egyetem előtt zárult, ahol Gárdonyi Géza is tanult egykor. Remek napot tölthettünk el a történelmi környezetben, irodalmi ismereteink elmélyítésével. Fotók a galériánkan itt elérhetőek.

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Körúti Színház előadása kicsiknek PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Hegedűsné Kovács Anita   
2022. október 11. kedd, 00:00
„Identitás további erősítése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” című pályázat keretében a Körúti Színház által egy remek gyermekeknek szóló színházi előadáson vehettek részt iskolánk 1-4 osztályos tanulói és a nagycsoportos óvodások. A színészek október 5-én a Dudás Sándor Színházteremben, az Ágacska című előadással varázsolták el gyermekeinket.
Köszönjük ezt a remek lehetőséget!
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Áthelyezett munkanap PDF Nyomtatás
Vatta
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. október 07. péntek, 07:37
Tájékoztatjuk a szülőket, hogy október 15-én, szombaton TANÍTÁSI NAP lesz iskolánkban. Október 31. hétfő áthelyezett munkanapnak megfelelően HÉTFŐI ÓRAREND szerint 4 órát tartunk. Ezt követően hazaengedjük a gyerekeket. Ebédet, tízórait biztosít a konyha az itt étkezőknek. (Az éves munkatervünk módosult ezen a ponton.)
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Áthelyezett munkanap PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. október 07. péntek, 07:29
Tájékoztatjuk a szülőket, hogy október 15-én, szombaton TANÍTÁSI NAP lesz iskolánkban. Október 31. hétfő áthelyezett munkanapnak megfelelően HÉTFŐI ÓRAREND szerint 4 órát tartunk. Ezt követően hazaengedjük a gyerekeket. Ebédet, tízórait biztosít a konyha az itt étkezőknek. (Az éves munkatervünk módosult ezen a ponton.)
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Állatok világnapja 2022. PDF Nyomtatás
Napsugár Napközi Otthonos Óvoda
Írta: Farkas Lajosné, Tóthné Gere Mónika, Jacsóné Dudás Ilona   
2022. október 07. péntek, 07:07

Október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapját. A Csillag csoportban ezen a napon vendégül láttuk a csoport egyik tagjának házi kedvencét. A kis állatot nemcsak megfigyeltük, hanem a gondozásában is részt vettünk. Eközben a gyerekek tapasztalatot és ismeretet szerezhettek az állat életmódjáról, külső jellemzőiről, táplálkozásáról. A nap folyamán képeket nézegettünk a gyerekek saját házi állataikról, kirakóztunk és állatos könyveket lapozgattunk. A Felhőcske csoportban is az állatokról szólt ez a nap. Már gyülekezési időben képeskönyveket nézegettünk, különleges állatokkal ismerkedtünk, majd anyanyelvi játékokat játszottunk ebben a témában. Nem maradt el a mesedramatizálás sem. Szutyejev - Az alma című meséjét dolgoztuk fel. A nap zárásaként mindenki meseillusztrációt rajzolt a kis történethez. A Szivárvány csoportban az egész hét az állatokról szólt. A tornaszobában az állatok mozgását utánozták a gyerekek - békává, medvévé, fókává, nyuszivá, mókussá változtak. Játékidőben állatkertet építettek, előre kivágott formák segítségével egérkét és kis kukacot készíthettek, valamint állatokat válogathattak szét különböző szempontok alapján. Sétánk alkalmával háziállatokat figyelhettek meg az ovisok. Képekért kattintson ide!

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Az aradi vértanúkra emlékeztünk PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2022. október 06. csütörtök, 13:45

Októberi harmat,
lehullott a földre,
Aradon csak hallgat,
most már mindörökre,
talán szemből könny folyt,
vértanúk szavára,
vesztőhelyen vérfolt,
magyar bánatára!

(Tóth Enikő: Könnyek a vértanukért)

     
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Szolidaritási nyilatkozat PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
2022. október 05. szerda, 16:23

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Pályaorientáció PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2022. október 05. szerda, 13:15
Közeleg a pályaválasztás. Nem könnyű feladat ez sem a szülők, sem a gyerekek számára. Iskolánk minden évben igyekszik segítséget nyújtani ebben a kérdésben a 8. osztályosoknak. Az idén is járt nálunk pályaválasztási tanácsadó pedagógus, és vendégünk volt az Andrássy Gyula Gépipari Technikum intézményvezető-helyettese és a MÁV-Volán-csoport miskolci Pályavasúti Területi Igazgatóságának kolléganője. Jó hangulatú, érdekes foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek, ahol különféle szakmákat és középiskolákat ismerhettek meg.



Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Gárdonyi nyomában PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. szeptember 30. péntek, 18:29
100 éve ezen a napon hunyt el egri otthonában Gárdonyi Géza író, a magyar irodalom kiemelkedő alkotója. Ennek tiszteletére a 6. osztályosokkal ma rendhagyó irodalom órák keretében koszorút helyeztünk el a sályi iskolamúzeum épületénél, és a Gárdonyi Géza Általános Iskola épületében. Bükkábrányból indultunk, ahol az egykori irodalom professzora Répássy János emléktáblája van elhelyezve, aki alsó-ábrányi plébános volt, és megbuktatta Gárdonyit magyar irodalomból az egri líceumban. Ezt követően a sályi Eötvös-kastélyba látogattunk, ahol Ziegler Sándor a Laszty-birtokon kapott állást 1873-76 között. Garad Annamária tanárnő mesélt a gyerekeknek a fiatal Ziegler Gézáról és az akkori falusi életről. A kastély kert rejtélyes emlékművét is megcsodáltuk, majd a Gárdonyi-házba sétáltunk a falu fő utcáján. Egy irodalmi füzet feladatait oldották meg a gyerekek, feljegyezve a korabeli iskolai szokásokból, és lerajzolva néhány tárgyi emléket. Zárásként a helyi általános iskolába vendégeskedtünk, ahol megkerestük az író emléktábláját, feljegyezték a gyerekek a sok neves író, történelmi személyiség adatát a főépület aulájában. Méltóképpen kifejezhettük tiszteletünket a jubileumi emlékévben Gárdonyi Géza emléke előtt. A sályi kitekintést a Gárdonyi-projektünk keretében szerveztük meg. Az Egri csillagok c. regény feldolgozásával foglalkozunk a tanórák keretében már egy hete. A jövő héten indul a munka fő része. Fotók a gelériánkban elérhetőek.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Jánosházi Sándor Labdarúgó Emléktorna 2022 PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Nagy Beatrix   
2022. szeptember 25. vasárnap, 16:13

Szeptember 22-én került megrendezésre a Jánosházi Sándor Labdarúgó Emléktorna, amelyen négy csapat vett részt: Harsány, Mezőnyárád, Tibolddaróc és Bükkábrány. Az eredmény a következőképpen alakult:

4. Tibolddaróc, 3. Harsány, 2. Bükkábrány, 1. Mezőnyárád – így a legutóbb említett csapat birtokolja a vándorkupát. A legeredményesebb játékos Szurmai Ábel (Mezőnyárád), a legjobb kapus Sztodola Levente (Tibolddaróc) lett. Gratulálunk nekik, a csapatoknak és a testnevelőknek egyaránt! Köszönet illeti Kovács Attilát a játékvezetésért és minden résztvevőt, segítőt szorgalmas munkájáért. A képek itt tekinthetők meg. 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
DÖK közgyűlés PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Nagy Beatrix   
2022. szeptember 25. vasárnap, 16:09

Iskolánk diákönkormányzata megtartotta e tanévi első közgyűlését. Lojkó Emese DÖK elnök röviden beszámolt az éves munkaterv kapcsán előzetesen megbeszélt feladatokról, a várható programokról. Ebben a tanévben a diákönkormányzat tagjai: Nagy Hanna, Szemán Ádám, Simon Eszter, Kiss Loránd, Juhász Zsófia, Czudar Kende Richárd, Szemán Bence, Gulyás Zsófia és Sütő Nóra. Jó munkát kívánunk nekik!

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Tanítói álláshírdetés PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. szeptember 22. csütörtök, 13:56
További részletek kiírás 1.  dokumentumok 2.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Múzeumi óra PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. szeptember 21. szerda, 19:08
A Jószerencse házában A vándorló bánya titkai állandó kiállítást és az időszakosan látható Rend nyomában c. minitárlat  kiállított anyagait néztük meg ma rendhagyó órák keretében az 5. és 6. osztályos tanulóinkkal. A gyerekek érdeklődéssel járták be a kiállítást Takács Katalin vezetésével, majd az óra további részében Derekasné Orosz Andrea és Székely Sándor tanár úr fűzte tovább a látottakat az 5. osztályos irodalom és a 6. osztályos természettudomány tantárgyi rendhagyó órán. Érdemes meglátogatni a kiállítást! Mindig kínál új felfedeznivalót! Fotók a galériánkban.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Házhoz megy a Zenede II. koncert PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. szeptember 21. szerda, 18:41

A Házhoz megy a Zenede-Rocklegendák oktatási program 2022-es évi koncertturnéja érkezett Bükkábrányba a Nemzeti Kulturális Alap Könnyűzenei Kollégiuma támogatásban. A Zenede II. tematikus sorozata rock zene hazai és nemzetközi megteremtőit mutatja be. Jimi Hendrix-Radics Béla, Illés, Metró, Omega, Hobó Blues Band, Radics Béla, AC/DC, Rolling Stones, The Beatles, Black Sabbath, Led Zeppelin, P Mobil, LGT, Edda, Tankcsapda és még számos ikonikus zenekar és rock zenész bemutatása az új generáció számára. Céljuk emléket állítani a zenei nagyságoknak és ösztönözni a gyermekeket a hangszeren játszásra. A Dudás Sándor Színházteremben fergeteges hangulat kerekedett. Vendégeink voltak a sályi mozgásjavító iskola diákjai is. A program megvalósulását támogatta: az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány. Köszönjük Ulviczky Tamásnak és Vukovich Ákosnak a közreműködést a hengtechnika biztosításval! Képek a galériánkban.

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Sportdélután az iskolában PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Tóthné Sándor Edit   
2022. szeptember 17. szombat, 09:00

Az 1., a 2., a 4. osztályos és az 5. osztályos tanszobás tanulóink 2022. szeptember 16-án délután az Identitás erősítése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TOP-5.3.2-17-BO1-2020-00001 pályázat keretén belül „EGYÜTT A LEGJOBB” SPORT c. programján vehettek részt. A korcsoportok tekintetében vegyes csapatok többféle játékos spotfeladatban mérték össze ügyességüket.
A résztvevők eredménytől függetlenül bőséges jutalomban részesültek, a dobogósok pedig helyezésüknek megfelelően érmet is kaptak.
Köszönjük Szalai Szabolcs polgármester úrnak a lehetőséget, továbbá köszönjük a B-A-Z Megyei Fejlesztési Ügynökség munkatársainak a program lebonyolítását.
A fényképek megtekinthetők a galériában.

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
"Együtt a legjobb!" PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. szeptember 13. kedd, 15:14
Tájékoztatjuk a szülóket, hogy szeptember 16-án délután a B-A-Z megyei Fejlesztési ügynökség támogatásával az Identitás erősítése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TOP-5.3.2-17-BO1-2020-00001 „EGYÜTT A LEGJOBB” tematikus sport programjának adunk helyet iskolánkban az 1.,2.,4. és 5. osztályos tanulószobás tanulók részvételével a délutáni időkeretünkben. Kérjük, hogy pénteken melegítőben és sportcipőben érkezzenek az érintett gyerekek az iskolába! 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Cinege napok 2022 PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Ludányiné Rajna Gabriella   
2022. szeptember 02. péntek, 13:02

Idén a Cinege napok augusztus 29-30. között került megrendezésre, ahol az 1. osztályos tanulók tanévkezdés előtt találkozhattak. A két napos ismerkedés célja az volt, hogy a tanulók megismerjék a tanító néniket, iskolájukat, a szokásrendet és az iskola dolgozóit.

Ezen a két napon közös játékok és kézműves foglalkozás várta a gyerekeket. A foglalkozások közben a pedagógusok megfigyelhették a gyerekek viselkedését, ügyességét, mozgáskoordinációját és számos olyan dolgot, amely az éves munka tervezése során segítségükre lesz. Hagyományokhoz híven készült egy közös osztálytabló is, melyen minden gyermeknek szerepel a magáról rajzolt képe. Köszönjük az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány támogatását, aminek köszönhetően a gyerekek étkezését és a neves pólójukat biztosítani tudtuk! Fotók itt.

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Ünnepélyes tanévnyitás PDF Nyomtatás
Vatta
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. szeptember 01. csütörtök, 17:15
Ünnepélyes keretek között ma 8 órától megnyitottuk a 2022/2023. tanévünket Vattán. 23 tanulónkat Kis Anna osztályfőnök és Szurmin Gertrúd tanítónő neveli-oktatja az összevont osztályban. Angol nyelvet a 4. évfolyamos gyerekeknek Nagy Beatrix tanárnő tanítja. A napközis foglalkozásokat Kovácsné Molnár Judit nyugdíjas kolléganő fogja ellátni óraadóként az idei tanévben. Sok sikert és jó egészséget kívánok munkájukhoz! Az iskola vezetése és titkársága továbbra is a bükkábrányi székhelyintézményben működik.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Tanévnyitó ünnepség PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. augusztus 31. szerda, 18:20
Ünnepélyes tanévnyitó keretében nyitottuk meg a 2022/2023. tanévet iskolánkban. 22 elsős tanulónk nyakába kötötték fel végzős tanulóink az iskolai nyakkendőt, majd a hagyományos "eskütétel" után átmentek az Arany-kapu alatt, és tanítóik: Gabi néni és Marika néni vezetésével elindult az iskolai életük. Az intézményvezető beszédében köszönötte a gyerekeket, a szülőket. Felidézte a nyári táborok színes kínálatát, és megköszönte az abban közreműködő szervezők munkáját. Ismertette a pedagógusok osztályfőnöki és tanítási feladatait a tanév során. Rövid tájékoztatójában kitért az első tanítási napra. Holnap reggel 166 diáknak csengetnek be a bükkábrányi iskolába. Várunk mindenkit nagy-nagy szeretettel az első napra! Fotók a galériánkban elérhetőek.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Tanévnyitó értekezlet PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. augusztus 31. szerda, 17:54
A 2022/2023. tanév szakmai feladatait tanévnyitó értekezleten dolgozta fel a nevelőtestület. Rövid ráhangolódást követően az intézményi munkaterv koncepcióját, a Tanév helyi rendjét, a jogszabályi változásokat és köznevelési feladatokat a megyei tanévnyitón elhangzottak alapján ismertette Derekasné Orosz Andrea intézményvezető. A Szegedi Longitudinális mérések nyújtotta lehetőségeinket tekintettük át Tóthné Sándor Edit mérési koordinátok előadásában. A munkaközösségek csoportos munkával a tanév kiemelt szakmai fejlesztési céljai közül a kompetenciafejlesztést és a konfliktuskezelést járták körül. A tanévkezdés akruális egyeztetéseivel zártuk a délalőttöt. A munka- és tűzvédelmi oktatásra is sor került Varga Zoltán, a Gordius'91 munkatársának szakmai vezetésével.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Cinege napok meghívója PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. augusztus 23. kedd, 12:49

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Szülői értekezletek időpontjai PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. augusztus 23. kedd, 12:46
Változás történt: 6. osztály és az SZM időpontban szeptember 1-jén!
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Tanévnyitó ünnepség PDF Nyomtatás
Vatta
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. augusztus 18. csütörtök, 16:13

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Tanévnyitó ünnepség PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. augusztus 18. csütörtök, 15:45
Tájékoztatjuk a szülőket, hogy szeptember 1-jén, és 2-án 8 órától 11:40-ig lesz tanítás iskolánkban. A tanulókat hazaengedjük ezt követően. Étkezést még nem biztosít az első két napra a konyha. A tankönyveket az első napon osztjuk ki. Kérjük számítsanak erre!
További információinkat a tanévnyitó ünnepségen osztjuk majd meg.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Zánkán táboroztunk PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. július 31. vasárnap, 00:00

2022. július 3-tól 8-ig 54 bükkábrányi iskolás táborozott Zánkán az Erzsébet-tábor keretében. A gyerekek egész évben nagy izgalommal várták a lehetőséget. A kormány által biztosított ingyenes táborozási lehetőség keretében közel 2300 gyerekkel együtt sok kalandban volt részük. A Magenta csapat színeiben tündökölve, a bükkábrányi zászlót büszkén lobogtatva látványos tábornyitó és záró program várt ránk. A Tesók segítették a tábori életünket. Mi mindent kínált számunkra Zánka? Élveztük a Balaton vizét. Sokat pancsoltunk. Ám a kagylókkal meggyűlt a bajunk! 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
Bővebben...
 
Erzsébet-tábor - Péntek PDF Nyomtatás
Napsugár Napközi Otthonos Óvoda
Írta: Galambos Lajosné   
2022. július 15. péntek, 12:56
Péntek délelőtt a gyerekek átélhették egy mese történetét jógamozdulatokkal összekötve úgy, hogy ők maguk is aktív szereplőivé váltak. A mese végén relaxációs jógagyakorlatokat végeztek. A délelőtt folyamán az aulát fagyizóvá „varázsoltuk”. Ezúton szeretnénk megköszönni a Memaj Pékségnek, hogy helyünkbe hozták a finom fagylaltot és itt szolgálták ki a gyerekeket! Délután a gyerekek a hét alatt átélt élményeiket idézték fel. Egy albumot készítettek, melyben lerajzolhatták legkedvesebb élményüket, beragasztották fotójukat és egy hangulatjel formájában kifejezhették, hogyan érezték magukat a táborban. Bízunk benne, hogy ez alatt az egy hét alatt a gyermekek számára sikerült tartalmas, élményekkel teli programokat szerveznünk! Jó pihenést kívánunk mindenkinek a nyárra! Képek a pénteki napról
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Erzsébet-tábor - Csütörtök PDF Nyomtatás
Napsugár Napközi Otthonos Óvoda
Írta: Galambos Lajosné   
2022. július 14. csütörtök, 13:24
A csütörtöki napon az arborétumba látogattunk el. Az ovisok összegyűjtötték az itt található szemetet, végig járták a bükkaljai tanösvény növényeit, megfigyelték a tájra jellemző jellegzetes növényeket, bokrokat, bogarakat, madarakat, majd kedvükre szórakozhattak a játszótéren. Az óvodába visszaérve az összegyűjtött műanyag hulladékokból játékokat készítettek a gyerekek (teknősbéka, ügyességi játék). A délutáni pihenést követően szelektív hulladékgyűjtésbe kezdtünk társasjátékkal, hagyományos formában és Roboti (Blue Bot), Zümi (Bee Bot), valamint az interaktív tábla segítségével. Képek a csütörtöki napról
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Erzsébet-tábor - Szerda PDF Nyomtatás
Napsugár Napközi Otthonos Óvoda
Írta: Galambos Lajosné   
2022. július 14. csütörtök, 07:11
Szerdán Lillafüredre kirándultunk. Első utunk a Szent István barlanghoz vezetett, ahol megcsodáltuk a természet alkotta cseppköveket. Ebéd után kisvonattal Garadnára utaztunk, majd szintén kisvonattal vissza Lillafüredre.Képek a szerdai napról
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Erzsébet-tábor - Kedd PDF Nyomtatás
Napsugár Napközi Otthonos Óvoda
Írta: Galambos Lajosné   
2022. július 12. kedd, 13:41
A keddi délelőtt folyamán Herczeg Mária bábos kézműves segítségével és vezetésével természetes anyagokból alkothattak a gyerekek. Csuhé, mákgubó, napraforgó tányér, magvak, természet nyújtotta növényi részek felhasználásával készítették el a műveiket - sündisznót, kismadarat és manót. Délután az óvoda tornaszobája bábszínházzá alakult, ahol bábművész várta és varázsolta el a gyerekeket - a délelőtt fonalát követve - a népmese világába. Képek a keddi napról
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Erzsébet-tábor - Hétfő PDF Nyomtatás
Napsugár Napközi Otthonos Óvoda
Írta: Galambos Lajosné   
2022. július 11. hétfő, 13:53
Az Erzsébet-tábor első napja a tervek szerint alakult. Közösen készítettük el a táborozós csapat logóját - egy közös nagy alkotásban, valamint minden gyermek elkészítette saját kitűzőjét is. A délelőtt hátralevő részében ejtőernyős csapatépítő játékot játszottunk és megtanultuk a hét indulóját. A délutáni pihenést követően akadálypályát építettünk a gyerekeknek, melyen kipróbálhatták ügyességüket. Képek a tábor első napjáról
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Zánka-Erzsébet-tábor PDF Nyomtatás
Vatta
Írta: Szabóné Hajdú Katalin   
2022. július 09. szombat, 06:22
Július első hetét a zánkai Erzsébet-tábor "VANÍLIA" altáborában töltötték iskolánk 2-4. osztályos tanulói. A strandolás mellett digitális (alkatrészgyártás a nappaliban), kulturális (klasszikus zenei), színjátszó (ökodráma) foglalkozáson, cirkuszi előadáson, filmvetítésen, sárkányhajós evezésen, sétahajózáson, indiános éjszakai akadályversenyen, gólyalábas színházi előadáson, kézműveskedésen, hősök (tűzoltók, katonák, rendőrök) napján vettünk részt, sétáltunk a hadtörténeti parkban. Gyerekek, felnőttek egyaránt remekül éreztük magunkat. Köszönjük a pályázati lehetőséget, a vattai Polgármesteri Hivatal és Birinyi László polgármester úr utazáshoz adott anyagi és Szabados Jánossal közösen nyújtott sofőri segítségét. Fotók a galériánkban ITT.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Napközi Erzsébet-tábor 2022. PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. július 04. hétfő, 20:25
Napközi Erzsébet-táborunk élményeiből készült fotóválogatásunkban is látható milyen remek programokkal vártuk iskolánk 1-3. osztályos diákjait június 27- július 1. között a Baboskerti arborétum árnyékos, vadregényes fái alatt. 4 törzs vette birtokba a területet és vidám foglalkozásokkal és sok-sok játékkal telt a tábori hét. Kézművesség, vadászat, gyógynövények, lovaglás, vízicsata, habparty... játék, móka. Az idei Erzsébet-tábort a Nyíregyházi Állatparkban zárták a táborlakók. Köszönjük Hegedűsné Kovács Anita főszervezőnek és a segítő pedagógusoknak, fiataloknak az egész heti lelkes táborszervezést!!! A rekkenő hőség ellenére igazán remek napokat tölthettünk együtt! Fotók a galériánkban ITT:
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Napközi Erzsébet-tábor 2022. PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. június 27. hétfő, 00:00
2022. nyári szünet elején elindult a Napközi Erzsébet-táborunk. Az idén az arborétum árnyékos, vadregényes területén indián-táborra hívtuk 1-3. osztályos diákjainkat. 57 táborozó vágott neki a nyári kalandoknak június 27-től. 4 törzs szorgoskodik csütörtökig a kézműves, hagyományörző, közösségi és sportprogramokon. Izgalmakban és élményekben bővelkedő hét vár ránk!
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Kirándultunk PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. június 23. csütörtök, 12:03
Június 22-én iskolánk dolgozói Budapestre kirándultak a 2022. évi pedagógus nap megünnepléseként. Tállai András miniszterhelyettes úr vendégeiként tekinthettük meg az Országházát, majd a Városligetben töltöttük a délutánt, ahol az új Néprajzi Múzeum gyűjteménye, a Zene Háza és egyéb látnivaló is várt ránk. Köszönjük a Mezőkövesdi Tankerület támogatását és Birinyi László Vatta község polgármesterének támogatását, akik az utazásunkat lehetővé tették! Igazán szép napot tölthettünk együtt a tanév zárásaként.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Ballagás és tanévzáró 2022 PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Nagy Beatrix   
2022. június 20. hétfő, 06:19

Június 17-én került megszervezésre iskolánkban a ballagás és tanévzáró ünnepség. A hetedikesek búcsúzó sorait követően a nyolcadikosok tartalmas műsorral köszöntek el az iskola pedagógusaitól, diáktársaiktól és egymástól. Az Arany-díjat idén Pap Zsombor érdemelte ki példamutató tanulmányi munkájáért. Diákönkormányzati tevékenységéért könyvjutalmat kapott Kiss Liliána és Tóth Panka, a szülői munkaközösségben végzett aktív munkájáért pedig Bobkóné Hajcsik Anita és Lapis Zsuzsanna. A bükkábrányi iskolások több, mint húszéves logopédiai fejlesztése kapcsán Lázárné Hoffmann Erikát köszöntötte Intézményvezető asszony. Nyugdíjba vonulása alkalmából továbbá pedagógus szolgálati emlékéremben részesült Éliásné Takács Anikó intézményvezető-helyettes, amelyet Szalai Szabolcs polgármester úr adott át. Elismerő oklevelet kapott kiemelkedő pedagógiai munkájáért Ludányiné Rajna Gabriella, Gulyásné Orbán Mária tanítónők és Nagy Beatrix tanárnő. Az első osztályos gyerekek verse és a zeneiskolások kórusának előadása zárta az ünnepélyt. A képek itt tekinthetők meg. 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Tanévzárónk videója PDF Nyomtatás
Vatta
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. június 19. vasárnap, 19:39
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Nagycsoportosok látogatása az iskolában PDF Nyomtatás
Napsugár Napközi Otthonos Óvoda
Írta: Jacsóné Dudás Ilona   
2022. június 16. csütörtök, 09:52
2022. június 14-én a nagycsoportosok a bükkábrányi iskolába látogattak. A gyerekeknek lehetőségük volt megnézni az elsősök és negyedikesek osztálytermeit. A negyedik osztályosok bemutatták, hogy milyen kreatív, kézműves dolgokat készítettek egész évben, majd két dallal is kedveskedtek. Közösen megtanultak egy köszöntő versikét, végezetül kipróbálták az udvari játékokat. További képek
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Tanévzárás PDF Nyomtatás
Vatta
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. június 15. szerda, 17:22
A 2021/2022. tanév ünnepélyes zárására került sor taigkolánkban. A zenével, versekkel és tánccal színesített ünnepség keretében a 4. évfolyamos tanulók 200 Petfői verssort adtak elő a közelgő évforduló tiszteletére. A szülői munkaközösség Petőfi emlékéremmel jutalmazta őket. A könyvjutalmak átadását követően az osztálytermekben került sor a bizonyítványok átadására. Szabóné Hajdú Katalin tanítónőt nyugdíjba vonulás alkalmából köszöntötték a gyerekek. Képek a galériánkban itt elérhetőek.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Vendégségben a nagycsoportos óvodások PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Gulyásné Orbán Mária   
2022. június 14. kedd, 13:00

2022. június 14-én iskolánkba látogattak a bükkábrányi óvoda nagycsoportos gyermekei. Az iskola főépületében tettünk egy ismerkedő sétát, megnézték a negyedik osztály tantermét, majd legnagyobb örömükre besétálhattak a nevelői szobába. Ezt követően átmentek az új épület 1. osztályának tantermébe. A negyedikesek dalokkal kedveskedtek a kicsiknek, majd közösen megtanultak egy aranyos kis versikét. A közös találkozást udvari játékkal zárult. Képek elérhetőek itt.

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Bolondballagás és bankett 2022 PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Nagy Beatrix   
2022. június 12. vasárnap, 12:33
Június 10-én délelőtt került sor a nyolcadik osztályosok bolondballagására. A gyerekek dalokkal búcsúztak az iskola minden dolgozójától és diákjától, a lányok közül négyen bemutatták az általuk zongorán tanult zeneszámot is. Műsoruk végén az első osztályosokkal való közös éneklés több felnőtt szemébe könnyet csalt... Az iskola aulájában történt szereplést követően a hivatalnál, a fagyizónál és az óvodában is énekeltek, ahol szeretettel és apró ajándékkal fogadták őket. Köszönjük szépen a megvendégelést az előbb említett intézmények dolgozóinak, a pedagógusoknak és a nyolcadikos gyerekek szüleinek is, akik ugyanezen a napon szervezték meg a ballagási bankettet. A műsort követően- az időjárás viszontagságai ellenére is- hangulatos estét tölthettünk el együtt. A fotók itt tekinthetők meg.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Diákönkormányzati nap 2022 PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Nagy Beatrix   
2022. június 12. vasárnap, 12:14
Június 9-én szervezte meg iskolánk nyolcadik osztálya az idei diákönkormányzati napot, amelynek keretén belül óránként várták programok a gyerekeket. Az időjárás nem volt túl kedvező, de amit lehetett, megvalósítottunk. Az alsó tagozatosok rajzolhattak, rajzfilmet nézhettek, ugrálóvárazhattak, illetve célbadobó és székfoglaló játékokban vehettek részt. A felsősök óriáscsúszdán szórakozhattak, filmet néztek; online játékokban is jeleskedhettek egyénenként vagy csoportosan. Köszönjük a segítséget Zsebeházi Ferencnek, aki az "ugrálnivalót" biztosította számunkra, illetve minden pedagógusnak és technikai dolgozónak az aktivitást! A képek itt tekinthetők meg. 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Meghívó PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. június 12. vasárnap, 11:39

Tisztelt Szülők!

A Bükkábrányi Arany János Általános Iskola

2021/2022. ünnepélyes tanévzáró és ballagási ünnepségére

2022. június 17-én, pénteken 15 órai kezdettel

sok szeretettel hívjuk, várjuk Önöket!

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Tanévzáró meghívás PDF Nyomtatás
Vatta
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. június 12. vasárnap, 11:36

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Napközis Erzsébet-tábor PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2022. június 08. szerda, 14:44
Tisztelt Szülők!
A Napközi Erzsébet -tábori pályázatunk támogatást nyert. 2022.06.27-2022.07.01. között az iskolában szervezzük meg a nyári táborozádt.
Ehhez az 500Ft részvételi biztosítékot kérjük június 10. péntekig befizetni az iskolában az osztályfönököknek!
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Előre > Utolsó >>

Oldal 7 / 66