"Kertész leszek" |
Napsugár Napközi Otthonos Óvoda |
Írta: Galambos Lajosné |
2016. november 11. péntek, 14:13 |
Óvodásaink a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatal által meghirdetett „Kertész leszek” című versenyen - immár hagyományosnak mondható módon - évek óta részt vesznek, így ebben az évben is. A virághagymák megérkeztek intézményünkbe, így ránk várt a feladat, hogy elültessük őket. Először megismerkedtünk a jácint és tulipánhagymákkal, majd a talaj-előkészítést követően a gyerekek kis kezecskéi helyezték téli helyükre az ültetnivalókat. Ezután faleveleket gyűjtögettünk, mellyel betakartuk a virágágyást. Képek |