Iskola - DÖK PDF Nyomtatás
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2019. szeptember 30. hétfő, 00:00

 

 

A Bükkábrányi Arany János Általános Iskola

 

Diákönkormányzatának munkaterve

a 2023/2024-es tanévre

 

Iskolánk diákönkormányzata elsődlegesen a tanulók érdekeinek képviseletét szolgálja. A DÖK működésének középpontjában a gyermekek érdekei állnak. Emellett azonban fontos a szabadidős programszervezési és közösségszervezői tevékenysége. Tervszerű, évek óta jól működő gyakorlat szerint állítottuk össze programjainkat és fogalmaztuk meg működésünk főbb irányelveit.

Programja, tevékenysége a diákok fejlettségének, életkorának és igényeinek megfelelő.  A DÖK-ben végzett szolgálat önállóságra, felelősségvállalásra neveli a diákokat, munkájuk változatosabbá teszi a diákéletet. Kialakítja a tanulóban a közösség, a demokrácia, a közéleti tevékenység iránti igényeket és felelősséget, élmények, tapasztalatok, képességek, jártasságok megszerzését biztosítja.

Ahhoz, hogy a diákönkormányzat megfelelően működjön elengedhetetlen, hogy a diákok ismerjék és tudják alkalmazni a tanulói, a diákönkormányzati jogokat. A jogok ismeretén túl tisztában kell lenni azzal is, melyek a diákönkormányzat feladatai az iskolában. A Törvény szerinti elsőrendű feladata az érdekképviselet, ám a gyakorlatban az iskolai élet és programszervező szerepe érvényesül inkább.

A diákok javaslata alapján keressük azokat az új lehetőségeket, ötleteket, amelyekkel még vonzóbbá, tartalmasabbá tehetjük programjainkat. A diákok több örömöt lelnek az általuk szervezett programokban, sikerélményhez juttatja mind a programot előkészítő, mind az abban részt vevő tanulókat.

A DÖK Szervezeti és Működési Szabályzatát az akkori illetékesek átvizsgálták, ezek szerint működünk már ebben a tanévben, és ennek megfelelően történt a tanév elején osztálytitkárok választása a 4. évfolyamon.  Szeptemberben a tanév elején diákközgyűlést tartunk, ahol tájékoztatjuk iskolánk tanulóit a diáktanács munkájáról, az éves programról, beszámolunk az eltelt időszak eseményeiről, illetve az előttünk álló feladatokról.

 

A DÖK működési szabályzat alapján működik, amelyet az osztályközösségek fogadnak el és a nevelőtestület hagyja jóvá. A diáktanács beszámolási kötelezettséggel tartozik az iskolagyűlésnek.

A DÖK szervezeti jelenlegi felépítése: A 4. évfolyamtól kezdve minden osztály a megválasztott tisztségviselőkkel - osztályonként 2 fő - képviselteti magát a DÖK gyűlésein havi egy alkalommal, illetve szükségszerűen. A megválasztott képviselők feladata, hogy rendszeresen tájékoztassák az diáktársaikat az osztályfőnöki órákon a DÖK tevékenységéről, az aktuális feladatokról, képviseljék osztályuk érdekeit, véleményét.

 

A Diákönkormányzat vezetői:

 

elnök: Lojkó Emese
elnök-helyettes: Czudar Kende Richárd
4. osztály : Kriston Zalán és Szalai Zétény
5. osztály: Sütő Nóra, Gulyás Zsófia
6. osztály: Czudar Kende Richárd, Szemán Bence
7. osztály: Juhász Zsófia, Lojkó Emese
8. osztály: Simon Eszter, Kiss Loránd


Célunk:

-       a tartalmas iskolai élet kialakítása a nevelőtestület támogatásával. A tanévet akkor tekinthetjük sikeresnek, ha a hagyományos rendezvények, iskolánkban szokássá vált programok szép rendben lezajlanak, emellett új elemekkel is gazdagíthatjuk a DÖK napot.

-       a diákoknak olyan közösségformáló programokat szervezzünk, hogy a legjobb módon művelődhessenek, illetve szorgalmazzuk őket a szabadidejük hasznos eltöltésére.

-       az iskola környezetének otthonosabbá, élhetőbbé tétele és megóvása. Környezetünk, értékeink védelme, megőrzése, valamint a diákok igényes, rendezett, környezet iránti igényét és természet iránti tiszteletét felébreszteni és fejleszteni. (Madarak és fák napi aktív segítéssel)

-       a diákok egészséges életmódra nevelése, egészségünk megőrzése, elősegítése, az állóképesség fejlesztése, a tanuló szabadidejének lefedése testnevelő programokkal.

(osztályok közötti sportmérkőzések, Jánosházi Kupa)

-       hogy a diákok teljesítsék tanulmányi kötelességeiket, illetve tartsák be az iskolai Házirend szabályait.

-       a korábbi  években már működtetett diákügyeleti rend idén a DÖK szervezésével újra indult. 7-8. évfolyamos diákok látják el a napi ügyeletes pedagógus mellett a feladatot.

-       A magatartás jegyek megállapításához segítséget nyújt DÖK által megállapított pontozó rendszer, amely kidolgozás alatt van.

-       a Diákönkormányzat tagjai által gondozott faliújság tartalommal való megtöltése havi témák, programok kifüggesztése, felelősök kiosztása

-       DÖK logó tervezése

 

 

Eseménynaptár

 

Feladat

Felelős

Határidő

Sikerkritérium

SZEPTEMBER

Diákönkormányzati megbeszélés

DÖK patronáló

szeptember 5.

A megbeszélésen a választott DÖK vezetők létszáma hiánytalan.

Célok, feladatok megfogalmazása

DÖK elnök

 

szeptember 5.

A diákönkormányzat tagjai (elsősorban a DÖK elnök) tisztában vannak a szervezet működésével.

Diákközgyűlés

DÖK elnök

 

szeptember 19.

 

Az iskola tanulói elfogadják az éves munkatervet, minden diák jelenléte biztosított.

Jánosházi Sándor Labdarúgó Emléktornán való segítségnyújtás

 

DÖK tagok

szeptember 15.

péntek

A diákönkormányzat tagjai előzetes megbeszélés szerint hatékonyan, lelkiismeretesen végzik munkájukat.

 

OKTÓBER

Osztályok közötti sportmérkőzések őszi fordulója

DÖK 6-7-8. osztályos képviselői

október

A csapatok teljes létszámban készülnek a mérkőzésekre, a szurkolótábor bővítése, dokumentáció készül.

 

Osztályok közötti sportmérkőzések őszi fordulója

DÖK 6-7-8. osztályos képviselői

 október

A plakátok időben kikerülnek a faliújságra, a csapatok teljes létszámmal vesznek részt.

 

Halloween party

 

 

 

október 27.

A plakátok a rendezvény előtt legalább egy héttel kerülnek a faliújságokra, hirdetőkre; a hangulat érdekében kellő számú résztvevő.

NOVEMBER

Adventi készülődés

 Osztályonként 1 fő

DÖK tag

 

November végek

Az adventi koszorúk készítéséhez szükséges kellékek megléte, legalább hat diák részvétele.

DECEMBER

Segítségnyújtás a Mikulás és a karácsonyi ünnepség lebonyolításában

 

 

december

folyamatosan

A felelősök időben vegyék fel a kapcsolatot a rendezvény szervezőivel, a megbeszélt feladatokat időben hajtsák végre.

JANUÁR

 

FEBRUÁR

Farsang

Mindenki

február 9.

(péntek)

A meghívók, plakátok legalább a rendezvény előtti héten kikerülnek; gondos előkészítés, lelkiismeretes kivitelezés, dokumentáció készítése.

MÁRCIUS

Arany napon való segítségnyújtás

Mindenki

február 29.

március 1.

A diákönkormányzat tagjai megfelelő létszámban, képességeihez mérten elvégzi feladatait.

Osztályok közötti sportmérkőzések tavaszi fordulója

DÖK 5-6-7. osztályos képviselői

március

 

A csapatok teljes létszámban készülnek a mérkőzésekre, a szurkolótábor bővítése, eredmények vezetése, dokumentáció készül.

Osztályok közötti sportmérkőzések tavaszi fordulója

 

március

 

A plakátok időben kikerülnek a faliújságra, a csapatok teljes létszámmal vesznek részt, dokumentáció készül

ÁPRILIS

MÁJUS

Madarak és fák napja - segítségnyújtás

Mindenki

május 10.

(péntek)

Előzetes megbeszélés alapján a diákönkormányzat vezetősége egységesen kiveszi a részét a munkából, képességeihez mérten mindent megtesz a rendezvény sikeres lebonyolításáért.

JÚNIUS

Diákközgyűlés

DÖK elnök

 

június 20.

A DÖK elnök felkészül a diákközgyűlésre; eredményes szavazás,

DÖK nap

DÖK elnök

mindenki

június 20.

(csütörtök)

A napközbeni játékokat a diákok szervezik, vezényelik, mindenki tisztában van a feladataival.

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com