A 2009/2010-es tanév ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a Bükkábrányi Általános Művelődési Központban.
65 óvodással, 167 iskolással indult az új többfunkciós intézmény, melyhez 2010. januárjától 1 bölcsődei csoport is csatlakozik terveink szerint.
Az iskolai nyitó ünnepségen köszöntöttük az első osztályba érkező 26 tanulónkat, akiket a nyolcadikosok vettek pártfogásukba és kísértek fel a tantermükbe.
Vidám versekkel, nyárt idéző zeneszámokkal tűzdeltük ünnepségünket, ahol az intézmény nevében Derekasné Orosz Andrea igazgató, az iskola intézményegység részéről Járó Istvánné intézményegység-vezető tájékoztatta a jelenlévőket.
Sok vidám percet, sikeres új tanévet kívánunk valamennyi tanulónknak, tánárainknak, és a szülőknek egyaránt!
Az új nevelési-oktatási évet ezennel virtuálisan is megnyitjuk!