Ajtónyitás

„Imé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő énvelem.” (Jelenések 3,20)

Az advent nemcsak olyan fontos üdvtörténeti esemény, amelyről tárgyilagosan lehet elmélkedni, hanem a keresztyén életet alakító, a személyes érintettségig ható áldás is.

Jézus úgy Megváltója a világnak, hogy mindenki életével külön-külön is közösségben kíván lenni.  Nagy utat tett meg a fény és a dicsőség birodalmából, hogy a bűnökkel terhelt földre eljöjjön. Ez a „minőségi” változás azért lett, hogy bennünk is minőségi változás legyen, de fordított irányban: bűnös életünk az üdvösség része legyen. Ehhez nekünk csak egy kis lelki mozdulást kell tennünk szívünk ajtajáig. Az ugyanis eleve zárva van az Úr előtt bűneink miatt. Önként kell megnyitnunk! Ő nem töri ránk az ajtót, hanem megáll és kopogtat, különféle események által ösztönöz az ajtónyitásra. A mindennapi élet szürkeségében megjelenik egy-egy megrázó figyelmeztetéssel; ilyen lehet a betegség, baleset, váratlan haláleset, megromlott családi élet, csalódás, pénzügyi nehézségek és más problémák. Ezek a „kopogtatások” felhívják a figyelmet az ajtó előtt álló Jézusra.