Tornácos Ház
|
Írta: Birinyiné Kleszó Anita
|
2011. július 01. péntek, 00:00 |
Július 1-jén ünnepélyes kerettek között átadásra került a Bükkábrányi Tornácos Ház, mely Integrált Közösségi Szolgáltató Térként a település civil szervezeteinek fog helyt adni, könyvtári szolgáltatásokat fog biztosítani, és sokszínű közösségi eseménynek biztosít helyet. Az ünnepség keretében fúvós zenekari kísérettel sétálhattak végig a falubeliek a bükkábrányi főutcán a néptáncos iskolások és a Bükkábrányi Népdalkör csoportjával.
A gyerekek körjátékokkal mutatkoztak be nyitásként.
Tállai András önkormányzatokért felelős államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet, melyben a helyi önkormányzatok felelősségére hívta fel a figyelmet a települések közösségépítésében, és egyúttal gratulált a bükkábrányi IKSZT sikeres megvalósításához.
A történelmi egyházak képviseletében Hajdú Ferencné nagytiszteletű asszony áldással, Pálfi János plébános úr szenteléssel járult hozzá az épület átadásához. A Bükkábrányi Népdalkör dalcsokorral színesítette az ünnepséget.
Szalai Szabolcs polgármester úr átadta az épület jelképes kulcsát a helyi civil szervezetek képviselőinek.
A nemzeti színű szalagot az épület bejáratánál Tállai András államtitkár úr, Szalai Szabolcs polgármester úr, és Szilvási András úr a kivitelező cég tulajdonosa vágta át.
A résztvevők nagy örömmel tekintették meg a Tornácos Ház belső tereit. Meghatottan nézték végig az iskolatörténeti gyűjtemény kiállított tárgyait.
A népdalkör tagjai krumplilángossal kínálták a vendégeket, ami nagyon ízletes volt, és a helyszínen frissen is sült a masinán. |